2012. december 29., szombat

Napi kalózkodás

Idén elmaradt a karácsonyi üdvözlet. Nem sok ünnepi hangulat szorult belém az idén, még talán a szokásosnál is kevesebb, így aztán nem is erőltettem a dolgot. Csak azért, mert elvárás, meg nem akarom, az úgy nem szívből jövő... vagy, hogy is mondjam...
Voltam viszont testvérbátyámnál, meg is tárgyaltuk a miértjét, meg amúgy sok minden egyebet is. Jó volt kicsit dumálni, lehet, többször kéne feljárnom. Hozzá elmenni még nem is annyira költséges dolog, mint haza, Téténybe.

Na, mindegy, a dolog, ami miatt írok, az a francbukk. Állítgattam ma az alkalmazásokat (jobban mondva törölgettem őket), mert valamelyik magas IQ-val megáldott rokon küldött valami játékfelkérést, én hülye meg rákattintottam, gondolván, behozza az alkalmazás menüt, ahol is én szépen visszautasítom. Hát nem... Végül is a vége az lett, hogy a 2009 óta kipróbálgatott alkalmazásokat és játékokat, szám szerint 192-t töröltem a fenébe. Persze a f@szbúk biztosított róla, hogy ettől függetlenül még hozzáférnek az adataimhoz....

Végül is nem izgat, annyi adatot nem osztottam meg, azt a maradékot pedig bárki, bárhol és bárhonnan elcsenheti, így aztán nem dől össze a világ.

Na, aztán áttértem a nyelvi beállításokra, és jelen pillanatban kalóz-angol az arckönyvem.  Gyorsan össze is gyűjtöttem pár finomságot. Nem igazán értek mindent, van, amit csak emlékezetből pakolok össze, de a java már megvan.

Először is amikről nem csináltam képeket (képek is vannak, igen)

XY changed 'er jolly roger - XY lecserélte a profilképét (Jolly roger, LOL)
X shots o' rum ago - X perce osztotta meg a valamijét (képét pl... Rossz az, aki rosszra gondol... Egyébként meg ha pl 56 perce történt a megosztás, akkor 56 felessel ezelőtt?? Szerintem annak keményen detox lenne a vége, meg aztán koporsó. :D :D :D)
'bout X turn o' yer hourglass ago - kb X órája osztotta meg a szintén valamijét
Blabber t' yer mates - Megosztás
Arr! - like
Looted from th' portrait book - valakinek a valamijét megosztani
XY  be eyein' this with pleasure. - XY-nak tetszik a valami
X scallywags be enjoyin' this. - ennyi embernek tetszik az akármi
XY hung a portrait on WZ's Plank - XY megosztott egy (ez esetben) képet WZ üzenőfalán


 Na, aztán a képek:

Ez a (mint azt élő, s élettelen egyaránt láthatja) baloldali kis menü. Az "összes"-re nagyon találó a Spy it all, valamint a csoportok "Crews" elnevezése is aranyos. :D


Mi jár a fejedben és a többi


Azt hiszem, ehhez sem kell különösebb kommentárt fűznöm


Hónapok "kalózul". A "month o' showers" abszolút igaz a májusra, legalábbis ami a népi hiedelmet illeti. Manapság egyre szárazabbak a hónapok. :/


A Weigh in a hozászólás akarna lenni, bár erre rá nem jöttem volna magamtól. :D


Ez megint csak nem igényel hozzáfűzni valót


Ez, amikor az idővonalat böngészi valaki, a felső menüsor.




Tudom, egyszerűbb lett volna, ha nem ilyen kis kivágásokat csinálok, de akkor sokkal több minden látszódott volna, amit pedig adatvédelmi okokból kifolyólag (mert én, ellenben a francbukkal, tudom, mi az) nem akartam. Ez pedig gyorsabb volt, mint kisatírozgatni mindent.

Na, hát remélem, hogy tetszik. :D Szerintem aranyos. :D Nem minden evidens és szokni is kell egy kicsit, de nem kizárt, hogy így hagyom. Legalább leljem valami örömömet is ebben a nyavalyás oldalban, ha már hozzá vagyok láncolva. :D

Ezzel elleszek egy darabig, azt hiszem. :D

2012. december 17., hétfő

Hát, cím az most nem lesz... találó legalábbis nem...

Jön a karácsony, és mint az ilyenkor szokott lenni, mindenki megrohamozza a plázákat, boltokat és adventi anyámkínjákat, hogy ajándékot találjon szerettei számára. Ebből adódnak aztán az olyan bonyodalmak, mint pl.: a kiszemelt ajándéktárgy 10-ből 8 helyen kifogyott, a maradék kettőben pedig ugyan megtalálható, de megrendelés után másnap jön az email, hogy elnézést kérnek a kellemetlenségekért, de a kiválasztott termékből véééletlenül pont most fogytak ki.

Na, mindegy. Az ember azért szeretne olyan ajándékot adnia másiknak, aminek örül is, vagy esetleg hasznát veszi. Ki, hogy van vele. Van ugyan egy általános felfogás arról, hogy a nők inkább a szép és haszontalan holmikat szeretik, mint pl ékszer, bundakabát, iPhone ésatöbbi, míg a férfiak a hasznos ajándékokat preferálják, így a csavarhúzó készletet, fúrót, kivéve a mai kamaszfiúkat, mert nekik is iPhone kell.

Ha engem kérdeztek, akkor én tökéletesen megelégszem a csavarhúzó készlettel is. Nem is tudom már, olvastam talán valahol, vagy pedig tv-ben láttam műsorban, hogy a nők sikítoznak a dühtől, ha hasznos ajándékot kapnak. Mondjuk palacsintasütőt.
Nem értem a dolgot, mivel alkalomadtán jó fegyver is lehet belőle. Kellően erős ütés esetén akár halálos is. Tefal.... te mindenre gondolsz....

Tudjátok, mit szeretnék egyszer kipróbálni? Paintball!! Na, ez egy jó ajándék számomra. Paintball bérlet. :D

Szoktam figyelni az embereket, főleg a vonaton, utazgatás közben lehet a legjobban kihallgatni, kinél mik a szokások. Érdekes dolog, sokan nyúlnak vissza a régi dolgokhoz. kézzel készített ajándékok, stb, egyszóval próbálják olcsóbban kihozni az ajándékozást és amit azon spóroltak, inkább a karácsonyi vacsorára fordítják. Ez jó dolog, bár szerintem leginkább a válságnak tudható be. Ha nincs pénz milliós plazma tévére, akkor bizony nincs, de legalább átértékelik a dolgokat. Pozitívum a negatívumban.

Persze akinek a szülei megengedhetik maguknak, az idén is autót vagy egyéb, méregdrága kütyüt kap.
Szóval azért még mindig éles a határ a két réteg között, de talán most úgy tűnik, kezd egyre inkább elmosódni.
Vagyis ahogy két bejegyzéssel korábban írtam:

"A gazdasági válság alatt összehoztam egy kisebb
vagyont.... egy nagyobból..."

Azért még mindig megterheli az ember pénztárcáját a karácsony.

Szóval akkor a hét kérdése: Ti hogy bonyolítjátok le az ilyesmit?


Kis esti meglepi azoknak, akik játszottak a Diablo 3-mal









 Keep calm and don't kill me for this!

2012. december 16., vasárnap

Kis esti filozófia

Épp azon gondolkodtam, miért nincs mostanában annyi blogbejegyzésem. A blog indulásakor, 2009-ben annyira produktív voltam, hogy visszatekintve el sem hiszem, hogy mindazt az őrült agymenést én, és egyedül én hoztam össze. A 2010-es 133, szintén agybeteg őrültségről már nem is beszélek. Aztán jött 2011 37, majd 2010, eddig 11 bejegyzéssel. Azért valljuk be, ez elég siralmas.

Sokszor elfilozofáltam már a miértjén, de konkrét választ nem sikerült kinyögnöm. Ott a suli, ami ugyan lefoglal, de korántsem annyira, hogy ne tudnék legalább heti egy bejegyzést kreálni, és ezúttal az élmények hiányát sem tudom érvként felhozni, tekintettel arra, hogy Szegeden más sem ér, csak élmény. Akár jó, akár rossz, lenne miről beszámolni.

Végül is általában arra jutok, hogy szimplán lusta vagyok leülni és pötyögni. Meg persze az ihlet hiánya. Hiába történnek velem dolgok, az esetek többségében nem tudom papírra (monitorra - hahaha :D ) vetni. Felhúznak a vonaton, hazafelé menet, ezeket a sérelmeket összegyűjtöm, hogy majd leírom ide, de végül sosem teszem. Hogyan? Meg egyébként miért? Mindenki tudja, teljesen tisztában van vele, sőt, biztosra veszem, hogy mindenki meg is tapasztalja a saját bőrén, nap, mint nap az emberi hülyeséget, azt, hogy mindenki csak magával foglalkozik és célja elérése érdekében hajlandó átgázolni másokon, mind fizikálisan, mind lelkileg.

És itt most nem arra gondolok, hogy rálépett valaki a lábamra, mert okvetlenül le akart ülni a villamoson, hanem arról, hogy felülök a vonatra, be, egy üres kabinba, felveszem a fűtést maxra, mert fázom, mert beteg vagyok. Ott ülök 25 fokban, nagykabátban, sállal a nyakam körül dideregve. Egy kiscsaj benyit, megkérdi, beülhet-e. Miért ne ülhetne? Levetkőzik, kabát, pulcsi, sál, sapka ledob és az első kérdése az, hogy leveheti e a fűtést. Nem, nem veheted le.... Ennél csak az jobb, amikor kérdés nélkül, spontán cselekednek...

Semmi bajom nincs azzal, ha valaki nem bírja annyira a meleget, néha tényleg elviselhetetlenül meleg tud lenni a vonaton, de mivel nem egyedül utazunk, meg kéne találni az arany középutat, vagy legalábbis törekedni kéne rá. Ha nem lettem volna beteg, megengedtem volna a csajnak, hogy levegye a fűtést... De van szeme, gondolhatta, hogy nem poénból ülök bebugyolálódva. Vagy lehet, hogy mégis? Eljutottunk már arra a szintre, amikor az emberek egy röpke pillantás után szimplán elmebetegnek titulálják a másikat?

Persze, előítélet... Kiben nincs? Max a Dalai Lámában. Egy egészséges kis előítélet sosem árt. De az, amit a 21. századi ember művel minden, csak nem egészséges.

Visszatérve az ihlethiányra: Amikor visszaolvasgatom a régi, főleg a 2009-2010-es bejegyzéseket, jövök rá, hogy nem a történetíró veszett ki belőlem, csak a kalandok fogytak el. (De az is könnyen lehet, hogy pont fordítva.) Az egyetem már nem új, és nem sok olyan kurzusom van, ami kihívást jelentene. Szimpla "leülök és beseggelem" kurzusok. Ami pedig érdekes, mint pl. a Föld belső folyamatai vagy az Ásvány és kőzettan szintén beseggelős, mivel nincs hozzájuk gyakorlati órám. Nincs kutyám sem, most már hetedik hónapja (az elmúlt 24 év során ez az első alkalom, hogy több, mint fél év elteltével még mindig nincs semmilyen állatom, nem, hogy kutyám, de még egy nyamvadt guppim sem.) így arról sem tudok "élménybeszámolni", hogy a legutóbbi séta alkalmával milyen őrültségekkel találkoztunk.

Sok minden hiányzik 2-3 évvel ezelőttről, de talán leginkább ez.

Az emberi kapcsolatokról is sokszor elmerengek, nem csak úgy általánosságban, hanem a sajátjaimon főként. Azokról, akik már kiléptek az életemből, mert úgy gondolták, az az út, amin én járok, nekik nem megfelelő, azokról, akik csak most léptek be az életembe és próbálnak rájönni (már, ha veszik a fáradtságot) ki is vagyok és mit is akarok én valójában és legfőképp azokról, akik régóta itt csücsülnek körülöttem, de még mindig nem jöttek rá a titokra. 

Barátságokat kötünk másokkal, de elfelejtettük, hogyan kell megismerni a másikat. Legjobb esetben emlékszünk egymás születésnapjára, ilyenkor veszünk a másiknak egy üveg piát. A lehető legszemélytelenebb ajándék. Az, hogy "Ú basszus, a fészbúk írja, hogy holnap lesz XY szülinapja, elugrom a teszkóba, veszek neki egy üveg bort", nem barátság. Csak egy kényelmes megoldás. Nem kell gondolkodni, csak levenni egy kellően drága üveget a polcról, ezzel mutatva a másiknak, mennyire fontos nekünk.
Karácsonykor megajándékozzuk egymást, hasonló módszerekkel, mert ilyenkor ez szokás.

Nos, nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem az az ajándék, ha a másik gondol rám. Amikor lemegy a boltba kenyérért és a tejespult előtt elsétálva meglátja a kis, 2 decis, dobozos milky way üdítőt és azt mondja: "Úgyis találkozom ma vele. Ez a kedvence, viszek neki egyet, hagy örüljön a hülye feje."

Amikor ezek eszembe jutnak, eszembe jut az is, hogy engem mennyire nem ismer senki. Ha feltenném a kérdést, mi a kedvenc kajám, 2 ember, ha megtudná mondani. Ez valószínűleg az én hibám, én nem engedek közel magamhoz senkit, de amíg az emberi kapcsolatok 80%-a olyan, mint amilyet fent leírtam, addig ez nem is fog változni semmit. Az a 2-3 ember pedig, akik vették a fáradtságot, remélem azt mondanák, ha kérdezné őket valaki, hogy megérte.

Ha nem, akkor ez van. Az is egyfajta visszajelzés.

Összegezve a dolgokat, most, hogy a blog lassan betölti a negyedik életévét, jó rálátásom van arra, mit és hogy változtam az elmúlt négy év során. De mindig ugyan arra a konklúzióra jutok.

Nem én változok, csak a világ fordult ki önmagából.

2012. december 15., szombat

Fészbúkgyöngyszem

Néha találni egész értelmes dolgokat is fészbúkon. Persze ez is csak azért lehetséges, mert vannak olyan ismerőseim is, akik ahelyett, hogy átlag fél óránként frissítenék az állapotukat és mindenféle hülye videót és képet töltögetnek fel, inkább ritkábban posztolnak, de akkor érdekes dolgokat, vagy olyat, ami tényleg vicces.

Ezt is egyik ismerősöm tette ki az üzenőfalára.

Ha lenne pálinkám, már nem lenne...

Infláció:
Az infláció nem más, mint úgy elfelezni a pénzt,
hogy közben a papír ne sérüljön meg.

Oda-vissza:
A férfiak nőznek, a nők hímeznek.

Az eső:
A májusi eső aranyat ér! - mondta a falusi, és
kiúszott a veteményesből.

Optimista - pesszimista:
Az optimista azt hirdeti, hogy a lehetséges világok
legjobbikában élünk; a pesszimista tart attól, hogy
ez tényleg így van.

Felnőtt:
A felnőtt olyan személy, aki befejezte a növekedést
mindkét végén és most középen növekszik.

Gyógyszer:
A szerelem a legjobb gyógyír, de ha nincs..nekem jó
a Jägermeister is, vagy az Unicum...

Google:
A google olyan , mint a nők...Be sem fejezted a
mondatot, már találgat.

Ha egy nő egyenlő akar lenni a férfiakkal, akkor nincs benne
semmi ambíció.

Esély:
Az egyetlen, amit kérek, egy esély, hogy
megbizonyosodhassak arról: a pénz nem boldogít.

Válság:
A gazdasági válság alatt összehoztam egy kisebb
vagyont.... egy nagyobból...

Pénzkeresés a Facebookkal.
Akarsz pénzt keresni a Facebookkal?
1. Menj a kis nyílra a jobb felső sarokban.
2. Kattints a Kijelentkezésre.
3. Húzz vissza dolgozni!

Ha a tyúk a múltjába néz, akkor tojás; ha a jövőjébe, akkor leves ...

2012. november 27., kedd

Ridiculously photogenic Gizmo

Keresgéltem képet "kószpészhez", mert mióta csak hallgatója vagyok az egyetemnek, egy nagy semmi virít a pofám helyén. Aztán ahogy keresgéltem, találtam pár veszett fotográfiát szerény személyemről, meg még erről arról.... Úgyis ígértem képeket, úgyhogy itt vannak. :D


"Ez a térkép kartográfiailag helytelen" - 2011 augusztus, mint leendő fizikus...

... Akit jobban érdekel egy nyamvadt kő...
... Erről meg már ne is beszéljünk...

Szűk a zsebem, a telefonomért nyúlkálok...

És végül ez lett a profilkép "kószpészen" :D

2012 június - Harmadik tipusu találkozás egy izével....
Jókora vízesés fölött, nekem meg tériszonyom van...

... És az ausztriai nyaralás fénypontja - Temetővel egybekötött öregek otthona

Rasztafári

Ez is


Sampinyon


Welcome to Terra Nova

Ez is Ausztria, csak nem tudom mire vélni


Kicsit stresszesen ugyan... :D
De már túl a vízesésen... :D Nincs kedvem felhuzogatni a másik vízeséses képhez....







Na, most ennyi elég, előkészítem a terepet egy "élménybeszámolónak" a tanáraimról. :D :D :D
Ott nem lesznek képek, csak száraz szöveg, úgyogy használjátok ki  a pillanatot. :D






2012. november 11., vasárnap

...like a boss...

Harmadik megkezdett blogbejegyzé,s a legutolsó közzétett óta....

Ezúttal ezt közzéteszem, hogy megosszam veletek azt, ami most történt velem.

Az ember sokmindenen képes nevetni, néha még a saját kínján vagy balszerencsétlenségén is. Én alapvetően egy jókedélyű embernek tartom magam, így én felettébb jót nevettem az ügyön. :D

Történt az, hogy kitaláltuk, nosza rajta, igényeljük meg a Bursa Hungarica nevű önkormányzati, szociális helyzeten alapuló ösztöndíjat. A szükséges papírok rendelkezésre álltak, csak egy jogviszony igazolás hiányzott, amit megkértem.

No, akkor töltsük ki a pályázatot... Feltétel (idézet a www.bp22.hu-ról):  
"Bursa Hungarica ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik Budapest XXII. kerületében állandó lakóhellyel rendelkeznek, és családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum két és félszeresét, azaz a 71 250 Ft-ot."
Azaz jóatyám nyugdíja és a két árvaellátás összege osztva hárommal, ami nem kevesebb, mint 1013 forinttal haladja meg a pályázatban előírt maximumot.

Így kell lecsúszni egy havi 7000 forintos önkormányzati ösztöndíjról... like a boss...  :D :D :D

2012. augusztus 22., szerda

Életjel 6*10^23-on

Rég nem írtam, tudom, ezért a bűntettért majd később kövezzetek meg. :D
Igazából sok bejegyzést elkezdtem, itt is, füzetekben is (ha épp uncsi órám volt), de végül sosem nőtte ki magát egy sem bejegyzéssé, piszkozat maradt mind, amíg ki nem töröltem őket mondván, áhh, majd legközelebb...
Túl sok dolog amúgysem történt április óta. Voltunk ausztriában pár napot, fent a hegyekben (ez volt életem első külföldi nyaralása), elkezdtem egyedül, nyeregben, kengyellel ügetni és vágtázni, valamint megszerztem eddigi lovas "karrierem" legkomolyabb sérülését.
Szőrén ültük meg a lovat és úgy ledörzsölődött a seggemről a bőr, hogy 3 napig -nem vicc- nem tudtam ülni.

Most, elérkezett a perc, hogy feltegyek nektek egy nagyon fontos kérdést.

Csak én csesztem el valamit és állt át a redvás francbukkom idővonalra, vagy mindenkinek lejárt a türelmi ideje?

Nagyon ott vagyok, hogy fogom, és törlöm a fiókomat, már bocsánat, de engem egy dilettáns, barom banda ne kötelezzen rá, hogy azt a hányáskupac idővonalat használjam... Nekem tökéletesen megfelelt az eredeti felállás is.

Meg is néztem gyorsan ezt a google+-t. Régebben meghívtak rá, de nem igazán foglalkoztam vele. Egyelőre (első ránézésre legalábbis) kultúráltabbnak látszik, mint a francbukk, úgyhogy ha nagyon felszívom magam, akkor törlöm a picsbe és átpártolok a pluszhoz.

Csak érdekelne, hogy nektek mi a véleményetek róla, ha van. :D

Egyelőre ennyi most, lassan, de biztosan összegyűjtöm a képeket, és kaptok egy amolyan képes élménybeszámolót a dolgokról. :D  Szeptembertől pedig suli!!! Jöhetnek az újabb aranyköpés bejegyzések!!! :D :D :D :D :D :D :D

2012. április 11., szerda

Napi gondolkodnivaló

Sajnos el kell, hogy keserítselek benneteket, most nem Aranyköpés tanár úr lesz a bejegyzésem főszereplője. Az emberi faj, különös tekintettel a magyar politikusok idiotizmusával kell, hogy foglalkozzam egy kicsit. Engem a most következő téma mélységesen felháborít, pedig én aztán ritkán háborodok fel az emberi hülyeségen, a politikusokon meg már meg sem lepődök, de ez nálam már kiverte a biztosítékot.

Azt most le kell szögeznem, hogy nem kívánok sem védeni, sem elítélni senkit, csak a véleményemet akarom elmondani.

Olvastam egy cikket az imént, ez váltotta ki belőlem a dolgot. A hvg.hu-t böngésztem, amikor ezt a cikket megláttam. Azt hittem, ez csak valami kegyetlenül rossz áprilisi tréfa, aztán megláttam, hogy a cikket ma tették közzé, majd az is világossá vált számomra, hogy ilyesmiből nem szokás viccet csinálni, de valóságnak elég lehetetlen volt. Elolvastam hát a cikket, amiben a következőről volt szó:

A Jobbik nevű magyar párt, aki, mint azt mindannyian tudjuk, egymás megbecsülését, elfogadását (nemi, faji vagy vallási hovatartozás nélkül) hirdeti és ami amellett emel szót, hogy amúgyis nagy a széthúzás, nem csak Magyarországon, de az egész világon, ugyan, fogjunk már össze egy közös, szebb jövő érdekében, kitalált valami újabb, nagyon emberi dolgot.

Egy olyan törvényjavaslatot és alaptörvény módosítást nyújtottak be, ami több, mint valósznű, hogy süllyesztőbe kerül, de akkor is elég nagy BUZISÁG ilyennel előállni.

A javaslat lényege, hogy a homoszexualitás, mint olyan, szerintük fajtalankodás és szexuális magatartászavar és büntetendő dolog. Mégpedig börtönnel vagy pénzbírsággal, attól függően, milyen "Bűnt" követ el.

"A „salátatörvényében” többek között a Büntető törvénykönyvet is megváltoztatná, mégpedig úgy, hogy börtönbüntetéssel sújtaná a melegeket. A tervezet szerint a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki „más azonos nemű személlyel folytatott szexuális kapcsolatot (fajtalanság), illetve egyéb más szexuális magatartászavart nagy nyilvánosság előtt népszerűsít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.
Egytől öt évig büntetné azt, aki „a fajtalanságot vagy más szexuális magatartászavart írásban, kép- vagy hangrögzítés, illetőleg más berendezés útján reklámozza vagy ilyen cselekményben közreműködik".
Elzárással vagy 150 ezer forintos bírsággal sújtaná azokat a meleg párokat, akiket ugyan nem vezet a népszerűsítés szándéka, de például kézen fogva mentek az utcán, vagy nyilvánosság előtt csókolóztak.
Hasonló szellemben írná át az alaptörvényt is. Így az új alkotmányban kimondatná, hogy bár Magyarországon mindenkinek joga van a békés tüntetésekhez, de a homoszexuálisoknak nem."


Kérdem én: Mi a lópikula bajuk van az embereknek a buzikkal? Az miért nem böki senkinek sem a csőrét, amikor 13 éves taknyosok nyalják egymást a parkban, olyan hévvel, hogy a belem kifordul, amikor meglátom őket?
Arról nem is beszélve, hogy ez a "szexuális magatartászavar" nem betegség, nem nevelés kérdése és végképp nem a "fajtalankodó" hibája. Így születtek, nem tehetnek róla. Így kell leélniük az életüket és ha törvénnyel szabályozzák majd, hogy mikor rakhatják egymást seggbe, hol és milyen mélyen történhet a behatolás, ők akkor is melegek maradnak majd és csak azért, mert egy maroknyi homofób, agyilag visszamaradott politikus elítélendőnek tartja ezt a "magatartásformát", nem változnak át heteroszexuálissá.

Az ilyen homofób idiótáktól a belem kifordul. Miért nem az emberi értéket nézik? Kit érdekel, hogy otthon mit művel... Tegyük már félre az ilyen középkori eszméket és nézzük az embert. Azt, hogy milyen finom sütit süt. Milyen szép képeket fest, milyen ügyesen rajzol, vagy csak egyszerűen azt, hogy milyen jó a humora és milyen jó társaság.

Úgyhogy könyörgöm... Legyünk már kicsit nyitottabbak. Nem kell egyetérteni semmivel. Nem kell szeretni a másikat. Csak hagyjuk, hogy mindenki úgy élje az életét, ahogy akarja.







U.i.: Velem sem kell egyetérteni semmiben. Csak azért néha álljunk meg pár percre és gondolkozzunk el azon, hova tart ez a világ és miért tart oda, ahová.....

2012. március 26., hétfő

Can i haz a moment of your time.....

 ...to talks about our lord Jesus Christ?

Bocs a macskás-rosszangolért :D Ezt egy képen láttam, amit a 9gag-en találtam úgy 2 hónapja. :D
Csak ezért választottam ezt címnek, mert pár napja elkaptak a jehovisták és "olvasmányt" akartak nekem adni. :D

Rajtuk kívül elkapott a tavaszi fáradtság is. Olyan vagyok, mint egy zombi, igazából csak fetrengni lenne kedvem, de azt sokat és egész nap, pedig annyira jó meg szép idő van most, hogy bűn lenne. Mindegy, igazából nem vagyok még elkésve semmivel, a jó idő marad még, úgyhogy  majd.... :D :D :D :D

Van némi hírem lovaglás terén is, arról már úgyis rég számoltam be. :D
Semmi extra igazából, csak készült pár kép Bobóról is, róla pedig régóta ígértem már. Most minden második héten rajta csücsülök, hogy szokjam egy kicsit az ő ügetését is. Emlékeztem rá, hogy Ziziről van kép a blogon, de Bobóról nincs, sőt, róla egyáltalán nincs, úgyhogy felhergeltem a jónépet, tessék néhány fotográfiát készíteni a lóról. :D

Egyébként tényleg semmi extra. Ügetünk, vágtázunk, iskolalovaglunk... Nemsokára "beüzemeljük" az új edzőt, de egyelőre a lovaknak is szokniuk kell őt. Múlt héten ő lovagoltatott... Nem kicsit volt izomlázam...

Vágtáztunk és nem sikerült a Bobót mindig kitessékelni nagykörbe így aztán a fizika gonosz oldalát volt szerencsém megtapasztalni. :D
Nah... pár kép. :D

 Szóval Ő Bobó. Nem teljesen fekete, ahogy megtudtam, meg asszem már írtam is, nyári feketének hívják ezt a színt. Szerintem lesz olyan kép itt azok között, amiket betettem, ahol látszik valamennyire, hogy barnás árnyalatú. :D De pl télen egészen fekete. :D Nyárra megbarnul. :D
 Itt nem vagyok részeg, csak "féllovardázom." :D
Férjuram szóvátette minap, hogy mikor iskola lovaglok, csak átváltást, átlóváltást, ésatöbbit csinálok, nagykört egészen ritkán, de pl kiskört és nyolcast meg egyáltalán nem. :D Hát.. Ezekről úgy megfeledkeztem az idők során, de most legutóbb csináltam kemény 1 azaz egy kiskört. XD
Itt, ahogy nézem, látszik a hasánál, hogy barnás. :D
 Fenyőtű ment a számba, vagy szőr... :D Utóbbinak nagyobb a valószínűsége. Amúgy szerintem Bobó tök jól megy a cuccom színéhez. :D A fekete pulcsi alatt egyébként szokott lenni hidegebb napokon egy piros hosszú ujjú póló is, ha nagyon hideg van, akkor piros sál is, a kesztyű pedig alap felszerelés.... Kicsit úgy szoktam magam érezni, mint egy kisördög. :D Bobóval a seggem alatt meg mint az Apokalipszis egy lovasa... (Tekintettel arra, hogy vasággyal vagyok 52 kiló, az Éhinség passzol hozzám a legjobban.)
 Hát, itt most észrevettem, hogy lekaptak, nincs mit hozzáfűnöm a képhez. :D A kobak, csak hogy írjak is valamit, kezd az agyamra menni, de a szó legszorosabb értelmében. fel szoktam venni alá egy hajpánot, hogy ha már elszorítja az agyamba menő vérereket, legalább ne érezzem. :D
Tervbe van véve egy kobak vétele..... (Meg lovas csizma hehehe)
Segítsük az új generációt és azok hordozóit.... Néha elbambulnak a kisasszonyok és azt hiszik, majd én felültetem őket a lóra, oszt olyankor majd' áűtesnek a ló túloldalára... hahahah, most mondtam egy viccet. :D
De amúgy tényleg. :D nem figyelnek és vagy a nyakamba akarnak esni, vagy le a lóról. :D
Nah, hát ennyit Bobicsekről, igyekszem gyakrabban (tekintve a tavasz megérkeztére) több képpel szolgálni, ami a lovaglást illeti, mostmár nem kell attól tartani, hogy a paparazzo ujja odafagy a gombhoz. :D :D :D :D








És akkor egy kis suli. :D Gyűjtöttem nektek egy kis aranyköpést kedvenc tanárbácsinktól. :D
Történet: Foggggalmam nincs, hogy ezt honnan szedte, de óra elején, ahogy szokásosan fel-alá rohangált, mint egy mérgezett egér, az ablak közelében egyszer csak felkiáltott: "Büdös életbe, citromszag van, vagy ecetsav... mégha belőlem jönne, de nem....." Én mondjuk filóztam rajta egy sort, nem tudom eldönteni, mi lehetett az, mert mérőmódszerek előtt Földtudományis óra volt, azelőtt meg csillagászat, mindkettőn bent voltam, de nem történt semmi olyan, ami citromszagot eredményezett volna. :D (hacsak nem mat módszereken Mátrix Iván, de nem tudom, hogy az most csak papíron van-e a Budó teremben, vagy ténylegesen. :D) 
Úgy óra közepe felé kicsit regélt arról, hogy ez a fizikai mérőmódszerek tulajdonképpen minek is indult volna. Tudni illik, ez egy gyakorlati óra, mégis előadás szaga van, hát sikerült megtudni, miért. Történt ugyanis, hogy Péter atyánk kitalálta (magyarán Aranyköpés tanárúr), hogy legyen egy ilyen gyakorlat, ahol számítógép előtt, excelt használva tudunk dolgozni a mérésekkel. Úgy volt, hogy kiépül egy új számítógép park, erre alapozta ő ezt az egész gyakorlatot, de addig addig kavarta az egyik tanszék a dolgot, míg nem lett belőle semmi.

"....Egy másik tanszék, nem mondom meg, hogy az Elméleti Fizika az"

Ez a beszólás kb olyan volt, mint amikor angolra jártam és Endre a tanárunk mindig mesélt poénos történéseket és mindig mondta, hogy " Hát volt egy olyan eset az egyik volt osztályomban, ahol egy srác, nevet nem mondok -Kovács Ákos- benyögte órán, hogy....."

Jah kis plusz: Aranyköpés tanárúr a gyökvonást úgy mondja: "Gyökön rúgjuk"

Mesélt arról is, mennyire nemtörődöm a mai hallgatók háromnegyede, különösen (és ezt nem győzi hangsúlyozni) a külföldi hallgatók, akik idejönnek, befizetik az ezer eurót félévente és azt hiszik, hogy ők a kiscsászárok, a tanár orra előtt telefonálnak, rejtvénytfejtenek és a többi. Ebből kifolyólag ő két kezét összeteszi, hogy mi (magyar állampolgárságú hallgatók) csak hallkan beszélgetünk és a felső sorokban sudokut játszunk, persze előszeretettel sokkolja a diákokat azzal, hogy keresztbeteszi a karjait. :D
Mindegy, az a lényeg, hogy valakikre rászólt amiért beszélgettek és ennek kapcsán benyögte: "Fölveszünk ilyen böfögés, hányás kurzusokat mint jazz történet, csillagászat -na jó azt pont nem-....."
Ugyanis ő tartja a csillagászatot is. :D

Kis káromkodás tőle: "Az oldott anyag molekuláris dekadikus extinkciós koeficiensét!"

Csillagászaton múlt héten az Égi mechanikát vettük. Nem volt nagy anyag. de ahogy ő fogalmazott, kissé "Magzatelhajtó hatású" volt. :D
Nem kér vissza vizsgaán sokat, mindössze a pirossal bekeretezett képleteket. Le sem kell vezetni őket, csak tudjuk, hogy a P a pericentrum távolság az e meg az excentritás ésatöbbi, úgyhogy egyáltalán nem nagy az elvárása végülis szabadon választható tárgy és bárki felveheti, akit érdekel, de volt egy képlet, mégpedig az N-test probléma általános megoldóképlete, ami egy, a többihez képest combosabb volt és egy csaj szóvá tette, hogy itt nem mindenki fizikus-csillagász-atyaúristen, és ezt úgy nem kéne....
Reakció: "Az N-test probléma általános megoldóképlete rosszab, mint a kelta rovásírás úgyhogy akkor ezt XY (nem emlékszem a csaj nevére) kedvéért kivesszük, ezt nem fogom kérni"
(mellékesen és halkan meg szolidan, de úgy hogy a hátsó sorban is lehessen hallani, még hozzátette, "csak tudnám, mit keresnek itt bölcsészek....") :D :D :D

Amúgy meg tényleg nem értem... Csak be kellene seggelni azt a képletet is, úgy, mint a többit. Annyi a vétke ennek az N-testesnek, hogy nem pépereszerkoszinusvé hanem kicsit hosszabb. :D

Tegnap pedig a kozmológiát szidta: "A kozmológia a feketemágia és a szemenszedett hazugság mezsgyéjén mozog" :D

 És akkor közkívánatra:


Ő itt Aranyköps tanárúr. :D Telefonnal próbáltam becserkészni, annak pedig nem túl jó a minősége, és szegény Péter atyánk sem látszódik kimondottan, úgyhogy elnézést. :D



Ellenben, a honlapján, ahol a tananyagot tárolja és amihez bárki hozzáférhet (épp ezért van pofám ezt veletek megosztani) Van fent róla normális kép (még családi fotók is) úgyhogy Láss csodát világ!!!





Aranyköpés tanárúr, fiatalon és bohón és kicsit szőkén (mostmár barnább, és lassan szerintem meg is őszül, mert kiidegelik a hallgatók.) :D :D

És így néz ki manapság, családosan, barnán és szemüveggel. :D (A szemében ott a szikra: "Gyűűűlölöm a vindóóóózt, gyűűűűlölöm") :D :D :D :D :D :D

Ennyire futotta tőlem. :D Vinkó tanárúrról azaz "tudományos szocializmus" professzorról, vagy, ha jobban tetszik, csillagászattörténet atyáról is találtam egy képet (csináltam én is de az rémes lett....) Jófej, én őt is nagyon csípem. :D








Na, nem akarlak titeket tovább fárasztani. :D Szerintem legyen elég egyelőre, emésszétek a dolgot, én pedig gyűjtöm tovább a dolgokat. :D :D

van egy videó, amolyan "Mindentudás egyeteme" szerű előadás, amit szeretett József atyánk tartott, de az 2006-os.... ha kell, adok linket.


Fantázia és valóság - a science-fiction szerepe a modern természettudományokban a címe. :D

Napi filozófia: Ha léteznek párhuzamos Univerzumok, akkor léteznek merőlegesek is?

2012. március 1., csütörtök

Keddi agymenés (mert, hogy ezt kedden írtam...)

Az emberek eszméletlen hülyék tudnak lenni néha... Önmagában ez a tény annyira nem is zavaró, egészen addig, amíg egy dilettáns kretén meg nem keseríti a napodat az idiotizmusával.
Történet: Hazafelé úton, a vonaton csücsülök, még bent állunk az állomáson. Jön egy csaj, benyit, megkérdi, szabad-é bejönni. A válasz: persze, gyere csak. kb 2 percre rá jön egy másik nő, benyit, majd az ő kérdése: Bocsánat, van egy szabad hely?
Nem, b+, ketten elfoglalunk 8 helyet.....
Az önkényes cselekedeteket már nem is taglalom. Az, hogy becammog és meg sem kérdezi, hogy esetlegesen nem zavar-e bennünket, hogy ő blikket akar olvasni, s emiatt ő most szeretné, ha a lámpa felkapcsolódna, már csak a porcukor a sütin....

Aztán ami hétfőn történt, bár azt meg kell hagyni, ez a jobbik verzió: három nyanyával idős nénivel és egy fiatal csajjal ültem egy kabinban, mikor az egyik állomásnál (talán pont a félegyházinál) felszáll két lány és bebocsátást kér. Az egyik rém ismerős volt, szerintem már ültem vele egy kabinban, de ez most mellékes. A másik csaj egy Moby Dick méretű hölgyemény volt akinek annyi esze nem volt, hogy ne oda üljön, ahol már eleve hárman ülnek, hanem oda, ahol csak ketten, de sajna nem volt neki annyi, így jóformán kilapította a mellette ülőket. Oké-oké, ám a kabinban rettentő hőmérsékletek uralkodtak (persze, mikor odakint is relatíve kellemes az idő, akkor bezzeg megy a fűtés) és a vékony csaj állandóan engem nyektetett, hogy kinyithatja-e az ajtót. Lekapcsolhatja-e a fűtést....
Nem b+ megvárom, amíg felforr az agyvizem....

De mint mondottam vala, ez a jobbik eset, mert legalább megkérdezte.

Szóval az emberek néha rettentő módon tudnak viselkedni, de sajna ez van. Nem tudok velük mit kezdeni. :D

Egy kis suli, immáron harmadik alkalommal: Múlt héten elfelejtettem írni a Csillagászattörténet tanáromról. A pasi nagyon szimpatikus, hasonlít a Mythbusters-ből az Adam-re :D Sokat szokott nosztalgiázni és mesél arról, milyen volt a suli, amikor ő járt ide. Meg is említette, hogy bár fizika szakra járt, nekik sem volt hiány tölteléktárgyakból, és mondott is egy példát: Tudományos szocializmus....
Ennek pedig kötelező volt a látogatása, így az első előadáson már pótszékeket kellett bevinni a terembe, annyian voltak. Következő előadáson meg már csak a legfelső két sor telt meg... :D
Egyébként ismételten meg kell említenem, hogy ez a Csillagászattörténet isteni jó előadás. :D

Aztán akiről eddig még nem beszéltem, vagy max érintőlegesen, az a hőtan bácsi. Maga az óra annyira nem nagy szám, persze vannak érdekes kísérletek, de nem sírnék, ha hirtelen megszűnne a kurzus. :D
Múlt héten a gázok hőtágulásáról volt szó, így szóba került a Gay-Lussac törvény is. Érdekességként elmesélte, hogy 1804-ben Gay-Lussac és Biot a Föld mágneses terét akarták vizsgálgatni nagy magasságban, így felültek egy hidrogénnel töltött léghajóra és felmentek több, mint 7 ezer (!!!) méteres magasságba. Feljebb is szerettek volna menni, de hát nem ment, és hogy menjen, Gay-Lussac feltalálta a Gay-Lussac törvényeket.
Jött is egy aranyköpés: "Léghajó készítés céljából Gay-Lussacnak tisztában kellett lennie a Gay-Lussac törvényekkel. Ezért találta ki őket..."

A szokásos: Aranyköpéses tanár úr újabb fenomenális kijelentései

"Zavarban vagyok, mint Ádám anyák napján"
Szívesen idézi fel egy régi tanárának mondását, ami szerintem marha jó: "A nem minden ember matematikus tagadása: Nem minden matematikus ember"
Egy másik aranyköpése, bár férfiasan megvallva, ennek nem emlékszem az eredetére: "A dzsungelben minden ehető. Többek között mi is."

Fizikai mérőmódszereken: Ennek sem emlékszem a körítésére: "Hámoztuk a lufit, fűrészeltük a bélgázokat"

Az aznapi anyag eléggé brutális volt. Egyszer, puszta szadizmusból beírok nektek belőle, ízelítő gyanánt... A dolog ráadásul már kezdett egybefolyni, még az ő számára is, így ezzel a kijelentéssel definiálta a helyzetet: "Belezavarodok, mint csecsemő a Topless bárban a látványba"

Amúgy a pasinak van valami beütése... Speedezik, vagy nem tudom, de ha belelendül, iszonyat gyorsan tud beszélni, arról nem is beszélve, hogy egész órán, azaz 90 percen keresztül, fel-alá járkál a tábla előtt, én meg tengeri beteg leszek óra végére. :D

Szóval összegezve: Így, hogy nem kell 5 napból 3-szor hajnal ötkor felkelnem, hogy nyolcra beérjek az órára, sokkal jobb reggelente a kedvem. Aminek persze nem az az oka, hogy nem kell ötkor kelnem, hanem az, hogy olyan óráim vannak, amik tetszenek. Hát előző félévben csak azért felkelni hajnalban, hogy Mátrix Iván órájára (ami tulajdonképpen szintén a prájszlessz kategóriába tartozik, csak sajna az esetek többségében uncsi volt) nem volt a legüdítőbb dolog, a keddi kémiáról nem is beszélve, a csütörtöki Kalkulus előadást meg már szóra sem méltatom.

Jah, mielőtt még elfelejtem: Besurrantam arra a földtudományi órára. Marha jó volt, bár néha előkerültek gusztustalan képletek. De összességében jó óra. Most épp a Naprendszerről volt szó. És ha már Naprendszer... Csillagászaton olyan dolgokról volt szó, amiket én anno középsuliban FÖLDRAJZON tanultam. Égi egyenlítő, ekliptika és sorolhatnám... Mindezt "Szférikus csillagászat"  néven. Ezt most nem kritizálásként mondom. :D Jó volt feleleveníteni megkopott tudásomat a témával kapcsolatban. :D Persze bele lehetett volna merülni jobban és akkor beza előkerültek volna olyan magzatelhajtó dolgok, mint pl. különböző csillagászati koordináta rendszerek közötti átváltás, de szerencsére ezen a kurzuson ilyen dolgok nem jönnek elő. Annyit kért, hogy azért tudjuk, milyen koordináta rendszereket használnak a csillagászatban. Pont. :D

No, és a végére: Kicsit takarítok a blogon. Olyan "kötelező olvasmányok" kerülnek törlésre, amiket a szerzőik elhagytak vagy épp meghívósak, illetőleg beteszek pár újat is.
Bár nem tudom, ki mennyire szokta figyelni, vagy használni átjárónak a kis oldalsó menüt. :D A lényeg, hogy ne ijedjetek meg, ha nem találtok ott valamit. :D

Jaaa, míg el nem felejtem... most már tudok pofázni a dologgal kapcsolatban, mert megnéztem angolul is... :D :D :D Az Angyalok és Démonokban senki ne higgyen a kolléganőnek, hazudik, mint a vízfolyás. Az antianyag NEM ad tömeget az anyagnak.... Az a Higgs-bozon.... (Mellesleg ezt nevezik Isteni részecskének is, de mindegy) ...
Először azt hittem, a magyar szinkron a szar, de angolban is ezt a képtelenséget hangoztatja. Máglyára vele....

Miközben azt kerestem, hogy hogyan kell írni: higgyen vagy higyjen (én is csak ember vagyok :D ) ezt találtam a Gyakorikérdéseken.hu-n: (Helyesírási hibák javítva)

Az állítás: Isten ateista, mert nincs kiben higgyen. Szerénytelenség volna, ha önmagában hinne. Márpedig ő szerény. Istent követnünk kell: Legyünk ateisták. A kérdés: Igaz ez?

 Lehet rajta rágódni. :D Ja, és a szobában láthatatlan sárkányok vannak...

2012. február 21., kedd

A Budó Ágoston terem titkai

Nem várat magára sokat az újabb blogbejegyzés, az előző még szinte ki sem hűlt. :D

Átállítottam ezt a kis blog-szövegszerkesztőt az új fajtára, ami csak nekem új, mert pl Gyuree bátyám régóta használja ezt, csak én vagyok olyan maradi, hogy "ehh, jó nekem a régi is"... És tulajdonképpen igazam van. :D Amíg valami tökéletesen ellátja a funkcióját, addig minek új? :D

Na, most ebbe nem mászom bele. Kis időjárás, mert arról mindig lehet beszélni: Süt a nap és (relatíve, az eddigiekhez képest) meleg van. Tegnap itt, Kecskeméten, hasonlóan szép idő volt, Szegeden meg esett az eső, aztán meg a hó. Késett is a vonat úgy jó 20 percet. :D
A probléma ott leledzik, hogy valamiért ezekben a kisebb városokban, elég sokan b***nak lapátolni és pl múlt héten Kecskeméten is és Szegeden is csak tyúklépésben tudtam (mertem) közlekedni, nehogy seggre essek. Pénteken, mikor hazaugrottam Budapestre, ott nem tapasztaltam ilyesmit, csak gusztustalan latyakot, ellenben, mikor este visszajöttem ide, a főteret gyönyörű szép tükörjég borította. :D

Szóval Szegeden is hasonló a helyzet. Ami a sulit illeti, arról is van mit helyzetjelenteni.
A hétfői csillagászat nagyon jó óra, mint azt mondottam vala (azt hiszem), ugyanaz a pasas tanítja, mint aki a fizikai mérőmódszereket (az aranyköpéses manus), úgyhogy hoztam nektek tőle pár idézetet. Ami viszont a kurzust illeti, eddigi tapasztalataim alapján ugyanazokat hallom vissza, amiket a Discovery-n vagy a Nat Geo-n hallok, mikor Univerzumos műsor van. Persze ez még csak bemelegítés volt, a java még hátra van. :D

Persze ha másért nem is, akkor a pasas beszólásai miatt érdemes beülni órára. Példának okáért:
Épp a Messier katalógusról volt szó.
Messier bácsi veszettül kukkolta az eget üstökösök után kutatva, és rohadtul bökte a csőrét az a sok, kicsi, halvány paca, amik értelemszerűen nem üstökösök voltak, lévén, hogy egy helyben "álltak". Elkezdte hát őket katalogizálni, és milyen jól tette, mert az utókor magasról tesz az üstököseire, ellenben a katalógusa alap dolog a csillagászatban.
(innen ered az M123 stb... jelölés is) Na, és akkor van egy olyan objektum az égen, aminek neve M57 alias Gyűrűs köd. Szerintem nincs olyan ember, aki ne ismerné ezt a ködöt, max névről nem ugrik be, de ránézésre tuti, mindenki ismeri. :D

Erre az égi jelenségre drága tanárbácsim azt mondta: "Úgy néz ki, mintha valaki egy füvescigivel belepöffentett volna a kozmikus égbe"

No, ez egy meglehetősen hosszú körítés volt egyetlen egy aranyköpésnek, úgyhogy a kövihez nem is fűzök hozzá túl sok mindent.
Arról volt szó, hogy köb-kilóméterenként hány porszemcse van, majd azt számolgatta, hogy egy 1km3-es kockába mennyi ember fér bele. Ebből aztán az kerekedett ki, hogy
"1 km3-es kockába 8 milliárd ember fér bele darálva"

Az óra fénypontja azonban egy iszonyat hülye kis szójáték volt, ami annyira fájdalmas volt, hogy elsőre nem is találtam viccesnek, csak úgy 10 perccel később, mikor már leülepedett, kezdtem beleverni a fejem az asztalba.

"Immanuel Kant but Heineken"


Fizikai mérőmódszereken csak a szokásos apátiába süppedés jelent meg két alkalommal, majd még egyszer, de az már mély apátiába süppedés volt.  Valamint az óra menetét megzavaró beszélgetés meggátolását elősegítendő: "Őrizkedjetek a párbeszédtől" mondat hangzott el.

A csillagászattörténet most is nagyon jó volt, az ókori görög világképekről volt szó. Na, ez egy olyan kurzus, ahol tényleg új dolgokat tanulok arról a témáról, ami érdekel, úgyhogy tényleg nem volt rossz választás. :D

Na, most úgy kb ennyi.

Ja!! Ez a Gyűrűs-köd amúgy a Lant csillagképben van. Ennek a csillagképnek az egyik csillaga a β Lyr, aminek a neve Sheliak. Hú, mondom, ez de rohadt ismerős nekem valahonan... Aztán eszembe jutott, hogy ez egy faj neve a Star Trek TNG-ben. :D
Milyen kicsi az univerzum. :D

2012. február 15., szerda

II. félév és egyéb érdektelen dolgok

Most nézem csak, eddig 2010 volt a legtermékenyebb időszakom. Mondjuk igen, időm az volt bőven elmélkedni... Nah, szóval. Mint azt ma páraknak meséltem, elmés társalgásban volt részem a vonaton. Abban a kabinban, amelyikben ültem, ült másik 4 öreglány. Így lehetőségem volt informálódni a rezsi pofátlanul magas összegéről, télire eltett befőttekről és arról, hogy az ő idejükben, ha leesett a hó, máris eltakarították, bezzeg most, Szegeden, meg sem lehet moccanni (ebben van valami).

Most pedig, hogy legyen egy kis egyetemi téma: Hétfőn 11-től este 7-ig bent vagyok. Végig ugyan abban a teremben, csak 13-15ig lukas órám van, viszont ebben a lukas órában valami föcis kurzus megy, úgyhogy a lukas órát kitömöm ezzel és akkor boldogan halok meg. Besurranok :D

Az első két órámat, név szerint a Csillagászatot és Fizikai mérőmódszereket, ugyan az a pasas tartja. Elég brutál csávó, fizikán lenyomott pár érdekes mondatot. Az óra elején, hogy csitítsa a kedélyeket benyögte, hogy "Hermetizálódjunk", majd hozzá tette azt is, hogy "Süllyedjünk apátiába". Mivel legjobb tudomásom szerint az apátia egyfajta közönyt jelent, ez nálam nem okozott gondot. :D
Következő érdekes megjegyzése az volt, (ugyanis szerény orvosi szakvéleményem szerint megfázott) hogy tüdővizenyőben szenved, majd saját halálának bekövetkeztét így jellemezte: "Hacsak nem tesz rám egy mérgeskígyó csípős megjegyzést".
Ami viszont nálam végleg kiverte a biztosítékot az a rőf/miatyánk átváltása m3*kandelába volt.
Szóval a pasas agresszív. De jó dumái vannak. :D

Aztán este hétig van egy olyan kurzusom, Csillagászat történet, ami szerintem nagyon izgi tárgy, az első órának jó szaga volt, úgyhogy nem lőttem vele mellé. Persze lehet, hogy ez a tárgy is a történelem sorsára jut. Töriből is csak addig voltam jó, amíg el nem értünk a középkorig, onnantól kezdve már nem érdekelt a dolog. De azért kíváncsi vagyok, hogy csillagásztörin a középkornál mit fogunk tanulni. :D Az egyház által eretnekeknek kikiáltott és üldözött csillagászok titkon írt értekezései arról, hogy nem a Föld a világ közepe és hogy a Föld nem lapos, hanem banán alakú.

Na, ha már egyház... Ezen gondolkodom, mióta meglestük az Anygalok és Démonokat...


Warning - Istenkáromlás következik

Ha XVI. Benedek pápa Palpatine szenátor, azaz Darth Sidious, akkor az ő camerlengo-ja Darth Vader?

Hmm... ez tulajdonképpen nem is számít istenkáromlásnak... De azért ha lehet, ne kövezzen meg egy hívő sem, nem rossz szándékból mondtam. :D :D :D :D


Nah, ne játszunk a tűzzel, mert kiátkoz az egyház...

Ott tartottam, hogy suli. Ma hőtan előadásom volt, ami minden várakozásomat felülmúlta. Voltak kísérletek, érdekes volt az óra, úgyhogy nem Mechanika előadás volt. :D Az uncsi volt. :D Rozmár tanárúr :D

Na, ennyit az egyetemről. :D

Ja, azt még meg kell említenem, hogy tegnap angol órán az egyik szövegben összetalálkoztunk egy francia névvel és mivel keddenként franciás csoport van mellettünk, a tanárbácsink átosont, hogy megkérdezze, hogyan kell kiejteni. Mikor visszajött, megpróbálkozott ő is a kiejtéssel, aztán a harmadik próbálkozás után aszondta: "De a tanárnő ilyen furcsa állkapocs mozgással mondta... a Predátor óta nem láttam ilyet."

Nekem itt végem volt.... :D :D :D

Egyébként tele a hócipőm ezzel a hülye hóval. :D Legyen hideg, csak hó ne essen. Elég idegtépő ez a latyakos fos idő. Na, mindegy. :D

A hónap kérdését már feltettem, tessék rágódni rajta. :D


Jah... A hónap feedjit találata: "lófasz kengyelbe" és "vicces vonatok"

2012. január 9., hétfő

Ez, az, amaz és a szokásos semmi

Régebben, (még a blog első évében, azt hiszem) volt olyan bejegyzés sorozat -kemény kettő- hogy Humanoid idiotizmus.
Ez vicces dolog volt, mert amikor elkezdtem a blogot írni, 1-2, esetenként 3 évre visszagondolva, bőven volt mit leírni, de most már egy két idióta ember miatt nem jártatom a szám. Mostanában jobban szeretek általánosságban, jelenségekről írni. Mint pl tavaly tavasszal (?) a kisbabás pár kapcsán, akiknek nem jutott el a tudatukig, hogy a gyerek azért nyűglődik, mert kiégeti a szemét a nap, milyen hasonló dolgokkal lehet összefutni a városban.

Na, ez is egy hasonló dolog lenne...

Jöttem haza Budapestre délután, és a buszon, pont mögöttem, ült egy nő. Zenét hallgattam, de így is tisztán lehetett hallani, ahogy 86-szor felhív különböző számokat és beleordít a telefonba, hogy "Szia Timi, Reni vagyok" De komolyan... Vagy mellétárcsázott, vagy a telefonkönyvében nyomott félre, nem tudom, de ezt fél órán keresztül csinálta. Majd valakit sikerült felhívnia, akivel megbeszélhette, hogy nem tudni, mi van a Timivel. Kínomban már feljebb vettem a hangerőt a zenénél, hogy ne halljam minden beszélgetését, de volánon nem szeretem maxon hallgatni. Elvégre senki nem kíváncsi arra, hogy én milyen zenét hallgatok.

Először azt hittem, hogy egy idősebb nő telefonálgat, ők szoktak kiabálni a telefonban, ami nem az ő hibájuk, egyszerűen csak szokatlan számukra a mobil (emlékszem, nagyanyám mindig kérte, hogy hagy hívja fel a barátnőjét a mobilomról. De valahányszor a kezébe adtam, maga elé tartva kiabált bele, mint egy walkie talkie-ba. Végül rátettem a telefont töltőre, hogy "vezetékes" legyen, így már rendeltetés szerűen tudta használni). Végül hátranéztem, mert már nem bírtam.
Egy fiatal, kisebbségi csaj volt. Hát innen a hangos szóváltás és a furcsa akcentus.... :D

Valamiért ez az etnikum hangosabb. Persze ez egy durva általánosítás, mert nem mindenki, de a nagy többség az. És nem tudom eldönteni, miért.

A válasz pedig nem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan gondolnák. Nem, nem azért hangosabbak, mert ők cigányok. Ez nem válasz, nem is lehet az. Az olaszok is hangosabbak és nem azért, mert ők meg olaszok.

Nem tudok rájönni, miért van az, hogy vannak emberek, akik hangosabban beszélnek, akár telefonon keresztül, akár élő szóban és vannak, akik nem.
Középsuli első két évében volt ének órám és a "Májsztró" egyszer azt mondta, hogy az intelligenciával összefüggésbe hozható az, hogy vannak olyan emberek, akik csak a hangosabb szóból értenek.

Magyarán azok, akik hangosabban élnek, bunkók... De szerintem ez sem igaz. Max nem teljesen.

Szerintem itt a család méretében keresendő a válasz.

Nagy család, sok rokon = nagy hangzavar, amit túl kell üvölteni.

De nem tudom. Mindenesetre én ezt a jelenséget az intelligenciával összefüggésbe hozni, kicsit erősnek tartom. :D

Más:

Tegnap este feküdtünk az ágyban, pihegtünk, én tévét néztem. (ritka alkalmak egyike, de kiskutyák voltak az Animal Planet-en és nem tudtam nem nézni) Drága "sógorom" és újdonsült barátnője nyektettek minket, játszani akartak Monopoly-t. Ami engem illet, nem rajongtam az ötletért, szívesebben fetrengtem volna tovább, de eddig még mindig kikosaraztuk őket, amikor játszani hívtak, hát most kaptak egy esélyt.

Összeállítottuk a játékot, belekezdtünk és ők 15 perc múlva már unott képpel ücsörögtek a tábla felett. :D Vágülis kiszenvedték a dolgot, végig vittük a játékot úgy, ahogy, de minden körben megjegyezték, hogy ők pörgősebbre számítottak. :D Ekkor megfogadtam, hogy nem játszom velük többet, de most nem ez a lényeg... A két legdrágább telek az enyém volt. szépen felfejlesztve, bevédve, stb. Volt már egy felhőkarcolóm is, ami a játék szabályai szerint megduplázza a bérleti díjat, így aki rálépett, annak tejelnie kellett rendesen. Asszem, valahogy 10 milla körül volt már a bérleti díj, amikor drága játékos társam rálépett a telkemre, de nem volt elegendő flórinja a díj kifizetésére és becsődölt.

Na, ekkorát rég buktam a dolgon, ugyanis csak két telke volt, ami szart nem ért, pénze alig és a legtöbbet érő kerülete épp zaciban volt, így még adósságot is kaptam a nyakamba. :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Utálom a monopoly-t :D :D :D

2012. január 3., kedd

Már megint... III

Kicsit nagyon lemaradtam, ami a bejegyzéseket illeti, mentségem sincs igazán,leszámítva azt, hogy a már megszokott blogszülinap bejegyzés vizsgára való felkészülés miatt maradt el. :D

Szóval akkor jöjjön egy Miniszterelnököt megszégyenítő évértékelő blogbejegyzés.

Előszöris szeretném leszögezni, hogy a helyesírási hibákat, ha akarnám, sem tudnám kijavítani, mert ez a vinfos angol és minden szót aláhúz. Kéremszépen, köszönömszépen.

2011. Sűrű év volt. Voltam Hévízen, Siófokon, Sátorozni nem tudom hol, Bogláron, Tihanyban és a Badacsony féltve őrzött titkait is feltártam.

Idézet a 2011.01.03-án kelt "Márm megint II." című blogbejegyzésből: "Eső volt bőven, nem ritkán fáztam is és alig volt olyan, hogy pulcsi nélkül mentem valahová."

Ami az idei nyarat (illetve mostmár a tavalyit) illeti, meleg volt, de dög meleg, száraz volt, főleg az augusztus és már én sem bírtam idegekkel. Ellenben a telünk elég enyhe, ennek örülni kell, ki kell használni, mert lesz itt még mínusz 10 fok és hóesés...

"Továbbra sem ízlik a pálinka, szerintem még mindig trágya szaga és íze van. a Vodkának patikai alkohol... Volt szerencsém azonban megkóstolni a "viszkit". Megállapítottam, hogy ampullás algopirin ízű, így olyat sem iszom. A likőröket még mindig szeretem, különös tekintettel a "Béjlííízre". A citromos sör elvesztette varázsát és mivel a gyomrom nem igazán bírja a szénsavat, lemondtam róla. Kávé és kakaó töménytelenül...."

Kávé a mai napig, bár az adagom lecsökkent napi 1, max 2 bögre erősen feltejezett, általam Altair kávénak becézett 100% arabica-ra. Kakaót elvétve iszom csak, az alkohollal pedig a gólyatábor óta hadilábon állok. Már a likőrök sem esnek olyan jól, egy pohárkányit fél napig nyalogatok. Fejlemény viszont, hogy a bort utálom és a pezsgőből is max egy kotyot tudok csak inni, egyrészt, mert szénsavas, másrészt, mert nem. Még a Törley sem fekszik, pedig az hazai. :D Ellenben egy kis vodka a kepi multivitaminba jöhet...

"A füvet 2010ben sem próbáltam ki."

2011-ben sem.... :D

"2010ben sem mentem egyetemre, nem lett nyelvvizsgám és jogosítványom és férjhez sem mentem. [...] Viszont vezettem autót és elkezdtem lovagolni."

A lovaglás megvan, köszöni szépen, jól érzi magát, de most hó végéig nem lesz, hiányzik is rendesen. Egyetemre járok, nyelvvizsga folyamatban, beiratkoztam angol tanfolyamra. Erről később. Jogsim és férjem még mindig nincs. :D

Angol: Járok egy félintenzív angol tanfolyamra, heti kétszer, kedden és csütörtökön, öt órától kilencig. Nem olcsó mulatság, bár a tandíjat hátom részletben kell kifizetni, a tankönyv 6500 pénzbe fájt és csak 2 hónapig lesz rá szükségem. De hátha jól jön később is.
Kicsit féltem ettől az 5x45 percnyi angoltól, suliban 2x45 is megterhelő volt számomra, de meglepően jól bírom, sőt, élvezem, Az órák jó hangulatban telnek és nem felejtettem sokat abból, amit 7 évig volt szerencsém tanulni (illetve nem tanulni XD). Ellenben úgy érzem, túl jó vagyok. :D Ezt most minden egót félretéve mondom. Valószínűleg egyel nagyobb "csomagot" kellett volna választanom. De az ismétlés nem árt, így is van, ami új számomra, pláne a szavak között.
Az egyetlen dolog, amivel nem vagyok megbékülve az az, hogy itt a britt angolt oktatják, én meg ugyan szintén a brittet tanultam középsuliban, viszont a javát nem suliban, hanem filmekből, játékokból és netes cikkekből tanultam, amik nagy többséggel amerikai angolok voltak. Főleg a kiejtés. És most megvagyok lőve, amikor azt mondom, hogy "Áj kent densz" és a tanárbácsi kijavít, hogy "Áj kánt dansz". :D :D :D :D :D :D :D Komolyan... hát, ennek is megvan a maga szépsége. :D

Nah, hát ezek vannak, meg a boniem. :D

Jah! Andi! A blog kielemzős projekt él, igyekszem. :D Bár bevallom férfiasan, lusta voltam, aztán meg is feledkeztem róla, úgyhogy köszi, hogy szóltál, folytatom a dolgot ott, ahol abba maradt! ^^

u.i.: ma, 0 tanulással, sikeresen levizsgáztam menedzsmentől... :D