2010. december 6., hétfő

#218

Nah... izé.

Eltört a bögrém. Sajnálom is, meg nem is. Star Trekkes volt, nem is tudom, valamikor tavasszal csináltattam, abból ittam mindig a kávét meg a kakaót. Aztán hopp, eltört. Kicsúszott a kezemből múlt hét közepe táján. Gondoltam csináltatok asszasszínós bögrét, de ma jött a mikulás és kaptam egy szép kofís bögrét, úgyhogy elnapolom az assassin bödönt.

nnnnnni!

Pénteken jött egy levél tértivevényesen az MKB-tól. Ott bankolt anya és így másfél évvel utána küldenek nekem egy levelet, hogy nekem, mint örökösnek, kötelességem fizetni.
Nah ezen felhergelődve, nem pénteken, hanem szombaton mentem le Kecskemétre, ami azért volt gáz, mert szombat 9re kellett menni pacigolni, úgyhogy 5kor keltem, mentem ki 7re a népligetbe, de hála a BKV remek honlapjának, ahol is a menetrendeknél 1-2 perccel többet írnak, mint kint a megállóban lévő papíron, a 6.08-as busz 6.07kor zsutty elhúzott, úgyhogy ácsorogtam egy kicsit. Egyébként pont elértem volna a 7 órási buszt, mert kiértem, csak egy másik állomásról indult szerintem, mert a szokott helyen egy Bécsbe tartó busz állt. Megnézni meg már nem tudtam, mert bent a táblán már csak 7.05ös buszokat írtak ki.... Becopppptam... Mindegy, van feles busz... Na az kész zombi járat volt. rajtam kívül volt még 2, kb velem egy idős csaj, a többiek átlag életkora pedig 70 és a halál közötti volt. No, de volt net a buszon... fel is cuppantam msnre... :P

Jah, csak hogy -mint utóbb megtudtam- van egy szakasz, ahol folyton meg-meg szakad az a fránya sehonnai, én meg mérgelődtem magamban és átkoztam az autópályát, hogy miért kell a semmi közepén, apró lófasz falvak mellett elmenniük, ahol még rendes út sincs jóformán, nem hogy izé, ami hozé.... és különben is.....

Nah... hát végül csak megérkeztem, de még a busz belső hőmérséklete sem volt elegendő, hogy a BKV viszonylataira való várakozás közben megfagyott testrészeim felolvadjanak, így a 20 perces kocsiútban volt minden reményem. Többé kevésbé fel is melegedtem, nem is akaródzott kiszállni, de kénytelen voltam. Azt hittem, oda fogok fagyni a ló hátára.

Aha, nagy F*****t, felszálltam rá és a didergés elillant.... a ló háta melengette a sejhajom, csak a kezemnek volt egy kicsit szar, mert ugye ha hideg van és neki ütődik valami az nagyon fáj, a hülye Zizi meg állandóan bepróbálkozott nálam. Érdekes manővereket műveltem, videóra kellett volna venni. De ez az óra kifejezetten jó volt, tanultunk mindenféle vicces dolgot.

Az a kretén Zizi a jeget állandóan kikerülte... Akkor a fejébe vette, hogy ő elkezd a pálya közepe felé menni, mert ahhoz van kedve, nem győztem vissza rugdalni. (Nem vagyok mániákus állatkínzó, a csaj mondta, hogy üssem, vágjam, rúgjam =D ) Nah aztán jött a kövi csel, folyton lehajtotta a fejét. na most ugye, ha rendesen fogom a madzagot... huhh... mi a neve? Kengyel? Kantár? passz.... azt az izét amivel irányítom... na ha azt rendesen fogom, akkor előre rántott.... ami kellemetlen ha lassabban egyenesedek fel, mint ahogy ő kapja fel a fejét... Ha meg hagytam, akkor megint bepróbálkozott és elment valamerre. Na de akkor meg elég kellemetlen volt visszarángatni az ösvényre. Na szóval meg voltam vele áldva, de végül szót értettem vele. Utána már csak a kutyától ijedt meg, amit én pl észre sem vettem, azt hittem, megint töri valamin a fejét, de mondta a csaj, hogy megijedt, figyeljek, ilyen előfordulhat bármikor... Ha nem mondja, fel se tűnik. XD Zizi jó paci, olyan lusta mint én.

Jövő hétre is be lesz iktatva egy óra, ha minden igaz, így nem kell 2 hetet várnom... :P Jó poén a pacigolás. Majd szerzek olyan kesztyűt aminek nincs ujja. Utálom a kesztyűket, nem tudok fogni bennük és amúgy is pfujjj, de ujjatlanban legalább tudok fogni, és ha lefagy szerencsétlen kezecském, legalább nem érzem meg, ha nekiütődik valami. XD

A hétvége amúgy lényegében eseménytelen volt. Pihegtünk leginkább, szombaton még összeraktunk egy húskuglófot. Nagyon fincsi lett, csak itthon nincs kuglóf forma, pedig csinálnék.
Tegnap este meg lementünk forralt bort inni a főtérre. Nah az is úgy ki van nyalva... Szép-szép, de idegesítő....

Az a forraltborozó nagyon maszek, jótékonysági alapon műxik... Most épp nyomiknak és vakoknak gyűjtöttek, hogy megkönnyítsék a közlekedésüket (pl a lámpás kereszteződéseknél).
Ha akartál akkor 5 flórint dobtál a ládába, ha akartál 1000et... És a forralt bor fincsi volt... =D

Aztán még bementünk a Takko-ba szörnyülködni.... Undorító a mai divat, kérem alássan, egyszerűen förtelmes.... Otthon még rendeltünk pikáns csirkés spagit, aztán játszottunk még vagy éjfélig. Meg is érzem most az alvás hiányát, úgyhogy ma korán nyugovóra térek.

Nahhhh bakker... hazafele... Sétálok ki az állomásra. Erre egy cigány asszony, amúgy nagyon kellemes mély hangja volt, szóval nem az az 50 éve dohányzós rekedt rikácsolás, megállít. Azt hittem először, hogy el akar nekem adni valamit, már készültem is, hogy
a.) orrba vágom
b.) leüvöltöm
c.) elszaladok
d.) azt mondom NINCS és szimplán tovább állok

de csak valami kiadványt adott, amivel nem is volt baj addig, amíg azt nem mondta: Fogadd el a Jehova tanúitól.... Na meg az anyád, gondoltam, NA! És akkor szorult ökölbe a kezem és mondtam volna, hogy elégedett vagyok a mostani nem létező vallásommal, de addigra már a kezembe nyomta és tovább állt. Ki nem dobtam amit adott, de el sem fogom olvasni, az fix... Majd szét tépkedem és a kristályok közé teszem bélésnek. Arra tökéletes lesz, WC papírnak ugyan is elég kemény.

Jah! Csekk disz!!!




Csak mondom, hogy nem tetszik... Illetve de, csak ennek van olyan feldolgozása, ami nekem jobban bejön. Most ezt találtam hirtelen, csak azért mutatom, mert foglalkoztat az a kérdés, hogy a 12. században az volt az emberek témája, hogy "Láttam a farkast" ? Na nem kínozlak benneteket, adok rendes zenét is. =D (ez is rendes zene, csak más műfaj, nem fikázzuk... :P )

Nah, hát most jobbat nem találtam... XD



Pjúr ájris pávör XD XD XD

23 megjegyzés:

  1. Ezen a ponton azt hiszem, elválik a zenei ízlésünk, nekem az első muzsika jön be XD

    Azt a madzagot kantárnak hívják XD A kengyel az (már ha használsz, én utálom), amibe a lábad rakod.
    Ha bólogatós a lovad, ráadásul még szeszélyes is, akkor vedd egy icipicit rövidebbre a kantárt, hadd érezze minden másodpercben a pacika, hogy te vagy a főnök.
    Velem egyszer szaladt el egy ló nagyon. Akkoriban kezdtem el tereplovagolni, tehát nem voltam még gyakorlott lovas, épphogy kimerészkedtem a karámból. Mindez történt a Tiszánál, ahol ugye a szél szabadon mászkál, mert mi is fogná vissza? Valamit megérzett pacika, megugrott, én meg győztem a hátán maradni XD Az oktatóm, amíg "üldözött", egész végig azzal fenyegetett, hogy ha le merek esni, akkor még ki is seggel XD Hát, tényleg nem lett volna jó olyan sebességnél lepottyanni, úgyhogy nem tettem, viszont megtanultam ugratni, mert vagy három keskenyebb árkot is átugrottunk, amíg lovacska meg méltóztatott állni XD
    Ilyesmire tényleg bármikor sor kerülhet, határozott kézzel kell fogni a lovat.

    Na, már megint sokat beszéltem, sorry...

    VálaszTörlés
  2. =D Igen, mondta nekem is a csaj (Szilvi a neve, így a negyedik óra után sikerült megjegyeznem) hogy mutassam meg a lónak, ki a főnök, különben érdekes dolgokat fog művelni. Hát én megmutattam neki. XD Egész jól kijövök a pacival a csaj szerint, azt mondta, ritka amikor az első pár alkalommal elsőre sikerül helyre tessékelnie a tanítványoknak. Bár én nem éreztem olyan hatalmas sikernek. XD Csak tényleg, kicsit fájt a kezem ahogy néha előre húzta a fejét és a kantár megsúrolta... Na ezért szerzek ujjatlan kesztyűt. XD
    Nah, már alig várom a pénteket! Kíváncsi vagyok mit tanulunk =D

    Amúgy az első zene nekem is tetszik, csak írtam, hogy nem ez a verzió =D Mondjuk én inkább reneszánszos vagyok XD A Corvus corax (asszem) játszotta vagy játsza (nem tudom megvannak-e még), nah az nagyon jó... Van egy másik magyar feldolgozása is, de az no comment. XD

    VálaszTörlés
  3. Megszokja majd idővel a kezed a szárat, ez is olyan szoktatós dolog, mint az ember feneke :-D Először összevissza törik, hogy nem tudsz ülni rajta, utána meg már föl sem veszed, akár nyeregben ülsz, akár szőrén... Mondjuk szőrén azért jobb, mert jobban érzed pacikát, meg ő is téged. Viszont eleinte az ember feneke bánja a szőrén lovaglást, no meg akkor jobban kell combbal szorítani a lovat, mert a lószőr csúszik... XD
    A világ egyik legremekebb dolga a lovaglás, én nagyon szeretem.

    Jut eszembe... csizmában lovagolsz?

    VálaszTörlés
  4. Hát szombaton csizma volt rajtam XD
    Nem, az nem rendes lovas csizma volt, csak nem volt időm átöltözni, és rajtam maradt a téli csizma. Szegény ütött kopott túrabakancsomat fogtam be erre a célra, megfogadva a csaj tanácsát. Azt mondta olyan cuccot vegyek föl, amit nem sajnálok, ha a kutyák összekennek, vagy saras leszek, stb. De lehet be kéne szerezni egyet =D

    VálaszTörlés
  5. Most komolyan, az a szemét bank ilyet csinált? Hogy szorultak volna az anyjukba, amikor az a világra sz....a őket... szemét banda...

    Mutasd meg a lónak, ki a főnök... elképzelem ezt a jelenetet, ahogy összecsap a cca 60 kiló a 350-400-zal... :D

    Én is akarok Trek-es bögrét, de én fémet, lézergravírozott grafikával :) Már utána is néztem, nem is drága... párezerből kijön a dolog ^^

    VálaszTörlés
  6. Jah... Másfél évvel később, múlt pénteken jött a levél, fizessek. Gondoltam egy szépet, de hát intézni azt kell. És a leggázabb az, hogy elvileg ezt mi tisztáztuk. XD

    Amúgy amíg én ülök a ló hátán és nem fordítva, addig nincs baj. XD Elfőnökösködök ott a tetején. XD
    Ha meglesz a bögréd, muti meg! =D

    VálaszTörlés
  7. Na jó, de mi a hányást kotlottak másfél (!!) évig, hogy csak most jut eszükbe valami újabb marhaság?....

    Túl magas lóról beszélsz... nem mondták még? :D:D

    VálaszTörlés
  8. Ha hosszú távon gondolkodsz a lovaglásban, akkor érdemes, sokkal kényelmesebb lovaglócsizmában lovagolni.
    Nem tudom, hogy megvan-e még, valahol a - mi a régi Mártírok útja most? Margit körút? - szóval ahogy lejön az út Budán a Margit hídról, ott volt régebben egy mellékutcában egy lovaskellékes bolt, én is ott vettem a csizmámat. Talán még megvan, nem tudom... mármint a bolt. Ha érdekel, előásom a térképen, hogy milyen utca.

    VálaszTörlés
  9. Rémlik valami, mintha láttam volna tavasz végén - nyár elején... Meglestem, Margit körút, de tök vicces, mert olyan, hogy mártírok útja még mindig van XD
    Most erről eszembe jutott, hogy anyáék hányszor hívták az utcákat a régi nevükön. És én azt hittem, nem tudok tájékozódni, mert az utcatáblán nem is az áll. XD
    Nézd meg akkor nekem légyszi hol van a bolt, én meg elcammogok, körülnézek =D

    VálaszTörlés
  10. Igen, ez az! Akkor még megvan, rendben.
    A bőrcuccok irtó drágák, én anno gumi lovaglócsizmát vettem, az is ugyanolyan jó, és jelentősen olcsóbb volt. A mostani kínálatot nem ismerem, de szerintem hasonló lehet.
    Csizmát meg úgy válassz, hogy télen tudj belehúzni plusz zoknit, hogy ne fagyjon le a lábad.

    Ennyit az "anyai" jótanácsokról XD (De ha még van valami, csak nyugodtan ám... :-)

    VálaszTörlés
  11. Lesz-e még? Lesz-e még? Rózsaszín az ég!
    Lesz-e még? Lesz-e még? Nagy húsos fazék!

    VálaszTörlés
  12. Köszönjük Emese a rímecskét, ami mindenhez illett, csak a bejegyzéshez nem. XD Itt vagy tőlem 5 méterre XD Mondd a szemembe!!! Innen legalább ki tudlak hajtani =D =D (a kutyáddal együtt xD)

    Andi: Köszi, feltétlenül! =D

    VálaszTörlés
  13. Semmi, azon kívül, hogy nálam tanyázik. XD
    Elég nekem ide a Lupa XD

    VálaszTörlés
  14. Elemes kiskutya, aki az úttest közepére szarik :) xD

    VálaszTörlés
  15. Már ha sikerül neki =D
    Szegény feeeeenc

    VálaszTörlés
  16. pff... nem fogom azt is én ápolgatni hétvégente, úgykészüljél.

    VálaszTörlés
  17. De még milyen aranyos kifkuta =D =D

    VálaszTörlés
  18. Lupa kuta majd vigyáz a kifkutára XD

    Mondjuk nem a bejegyzéshez tartozik, de letöröltem az internet explorör 9 bétáját a gépemről. Jó pár weboldallal nem bírkózott meg. De lehet, hogy majd megejtek erről egy posztot a saját blogomban. Elég régem nem kreáltam ott semmit :D

    VálaszTörlés